Akadozó zár? Akár magunk is segíthetünk rajta!

Bizony könnyen előfordulhat, hogy kulcsunk elkezd akadozni a zárban, nehezebben tudjuk benne elforgatni. Ilyen esetben még nem érdemes kétségbe esni, hiszen akár saját magunk is tudunk tenni azért, hogy megjavítsuk zárunk állapotát.

Az első és legfontosabb lépés, hogy ne feszegessük nagyon a kulcsot, nehogy bele törjön zárba. Ilyenkor ugyanis garantáltan szerelőt kell hívni és a zár cserére is érdemes lélekben felkészíteni magunkat. Ezen kívül pedig figyeljünk oda rá, hogy nagyon sok tévhit kering arról, hogy milyen módszerekkel lehet jól megolajozni a zárunkat.

Ne higgyünk azoknak a mendemondáknak, amik azt állítják, hogy a kamránk felszerelése elegendő ehhez. Sem a sertés zsír, libazsír, olíva olaj nem megfelelő eszköz a zár megolajozásához. Ugyanígy a babolaj vagy gépzsír sem fogja megtenni azt a hatást, amit elvárnánk tőlük.

Ezek a sűrű olajok ugyanis bele ülnek a zárba, ezáltal pedig eltömítik azt és idővel akár tönkre is tehetik. A legjobb megoldás, ha ezeket az otthoni praktikákat félre tesszük és inkább olyan termékkel próbálkozunk, ami ténylegesen hatásos is.

Milyen módszerrel tudunk segíteni akadozó zárjainkon?

A legjobb megoldás a méltán népszerű WD-40 használata lehet. Ez a multifunkcionális kis eszköz egyébként is megannyi háztartásban megtalálható, hiszen felhasználhatósága elé széles körre kiterjedő. A WD-40 segítségével nem csak lazíthatunk a záron, de tökéletesen ki is tisztíthatjuk azt.

Használatához nem szükséges szétszedni a zárat, így azok számára is ajánlott, akik nem szeretnének utána szerelgetni. A másik ilyen népszerű darab a grafitpor, amivel szintén jó eredményeket érhetünk el. A grafitpornál azonban arra érdemes ügyelni, hogy használatához darabjaira kell szednünk a zárat. Így, ha nem vagyunk biztosak benne, hogy össze tudjuk utána rakni, inkább ne álljunk neki.

Ha pedig biztosra szeretnénk menni, szaküzletekben és barkácsboltokban is tudnak már nekünk segíteni, akadozó zárra tökéletes megoldást nyújtó termékeket ajánlani, melyek segítségével biztos, hogy nem problémát az olajozás.